Telik a vendégkönyv, Don Boscót egyre többen és egyre
hosszabban szólítják meg. Gyűlnek a kérések,
fohászok, őszinte érzelmek, mély hit, bensőséges találkozások. Van, aki „csak”
jobb szülő szeretne lenni, van, aki Don Bosco közbenjárását kéri, hogy fiát
elvezesse Istenhez. A negyedik napon vagyunk, és már két toll elkopott. Mi,
kísérők is egyre közelebb vagyunk Atyánkhoz. Most már egyre többször énekelgetünk
csak úgy spontán, egyik állomástól a másikig, vagy a roll upok cipelése közben…”az
élet Veled ének és végtelen öröm…”
A legjobb az, amikor az embereket megszólítjuk: menjenek
bátran közelebb az üvegkoporsóhoz, érintsék meg, lehet…, érdemes.
A pécsi hívek nagyon őszinték, természetesek voltak; Udvardy
püspök atya közvetlensége Don Bosco lelkiségét még közelebb hozta. Egyszerre
volt felemelő és a legemberibb, amikor délben a székesegyház előtt Püspök
atyával közösen imádkoztuk az Úr Angyalát. Az ereklye búcsúzásakor a hívek
tapsoltak. Most már száguldunk a szalézi bölcső, Péliföldszentkereszt felé,
ahova száz évvel ezelőtt az első magyar szaléziak letelepedtek. Géza testvér
jól vezet, közben a Kyrie eleison-t hallgatjuk, Mária Magdolna temetését a Da
Vinci-kódból.
Kis csapatunk ma rövid időre kettéválik; a gyengébb nem megy Pélire az ereklyével, az
erősebbekre Óbudán van szükség. Izgatottan várom, hogyan fogadják Pélin az ereklyét, hogyan jut fel a Lourdes-i
barlanghoz, milyen lesz az ősi magyar szalézi helyen Don Boscóval. Egy biztos:
a cápauszonyos zászlókat kirakjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése